Impresszum

Zams-i idősek otthona

A pályázat egyik fő kérdése a meglévő létesítmény megtartása és integrálása avagy elbontása. Bár kétségtelenül egy jó építészeti minőségű épületről van szó, az energetikai szempontból már nem felel meg a mai kor követelményeinek és funkcionális kialakításában sincs összhangban a mai szakmai normatívákkal.

Koncepció:

A négyzetes alakú üressé vált telekrész tökéletesen alkalmas arra, hogy ott az idősek otthonát befogadó épületrészt elhelyezzük. Erre egy átriumos megoldást választottunk, ami által egy védett, világos, csendes belső udvar jön létre. Az első- és második emeleten 30-30 szobát helyeztünk el, a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségekkel, valamint -szintenként- a nappalikkal és az esővédett, déli fekvésű teraszokkal. A földszinten alakítottuk ki a recepciót, a közösségi helyiségeket, a konyhát és a mosodát. Az épület részben alápincézett, ahol a gépészeti- és a raktár helyiségek kaptak helyet.

A hosszúkás telekrészen az átmeneti gondozási egységet helyeztük el. Ez az első emeleten található, és az idősek otthonával közös recepción át, az emeletre lifttel felújítva közelíthető meg. A két épülettömeg kapcsolatát az első emeleti átkötés biztosítja. Ennek az az előnye, hogy a szomszédos óvoda felől bevezető utcát az épület nem blokkolja le. A földszintet a gondozási egység szintje alatt sem építettük be, így itt a felszínen parkolhat kb. 50-60 gépkocsi. Az elhelyezendő gépjárművek másik fele a pinceszinten tud parkolni, a felszíni parkoló alatt.

A koncepció erőssége, hogy a keskeny, eddig beépítetlen telekrészre csupán egy lábakra állított, egyemeletes épületrész kerül, megőrizve annak szellősségét és átjárhatóságát (akár gépjárművel), illetve a nagyobb épülettömeg is csak F+2 szintes, tehát nem magasabb, mint a korábban itt állt épület.


Építész

Sólyom Benedek, Ábrahám Tamás, Hellenpárt György, Mudry Luca, Varga Katalin

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Funkció

Idősek otthona

Pályázat
Év
2019
Helyszín

Zams, Ausztria

Zams
,
AT
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
Funkció

Idősek otthona

Pályázat
Év
2019
Helyszín

Zams, Ausztria

Zams
,
AT
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
#
437
#
437

Zams-i idősek otthona

Summa

A pályázat egyik fő kérdése a meglévő létesítmény megtartása és integrálása avagy elbontása. Bár kétségtelenül egy jó építészeti minőségű épületről van szó, az energetikai szempontból már nem felel meg a mai kor követelményeinek és funkcionális kialakításában sincs összhangban a mai szakmai normatívákkal.

Koncepció:

A négyzetes alakú üressé vált telekrész tökéletesen alkalmas arra, hogy ott az idősek otthonát befogadó épületrészt elhelyezzük. Erre egy átriumos megoldást választottunk, ami által egy védett, világos, csendes belső udvar jön létre. Az első- és második emeleten 30-30 szobát helyeztünk el, a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségekkel, valamint -szintenként- a nappalikkal és az esővédett, déli fekvésű teraszokkal. A földszinten alakítottuk ki a recepciót, a közösségi helyiségeket, a konyhát és a mosodát. Az épület részben alápincézett, ahol a gépészeti- és a raktár helyiségek kaptak helyet.

A hosszúkás telekrészen az átmeneti gondozási egységet helyeztük el. Ez az első emeleten található, és az idősek otthonával közös recepción át, az emeletre lifttel felújítva közelíthető meg. A két épülettömeg kapcsolatát az első emeleti átkötés biztosítja. Ennek az az előnye, hogy a szomszédos óvoda felől bevezető utcát az épület nem blokkolja le. A földszintet a gondozási egység szintje alatt sem építettük be, így itt a felszínen parkolhat kb. 50-60 gépkocsi. Az elhelyezendő gépjárművek másik fele a pinceszinten tud parkolni, a felszíni parkoló alatt.

A koncepció erőssége, hogy a keskeny, eddig beépítetlen telekrészre csupán egy lábakra állított, egyemeletes épületrész kerül, megőrizve annak szellősségét és átjárhatóságát (akár gépjárművel), illetve a nagyobb épülettömeg is csak F+2 szintes, tehát nem magasabb, mint a korábban itt állt épület.


No items found.
Funkcionális elrendezés

Az intézmény fő megközelítése az óvoda mellett elhaladó utcáról történik, a személybejárat helyét világosan jelöli ki a két épülettömeget összekötő hídszerű épületrész. Ez az intézmény egyetlen közönség forgalmú bejárata. A Foyer-ben található a recepció mellett a lift, a lépcsőház, látogatói wc, a fodrászat és a kávézó. A kávézó a konyhai blokk szomszédságában van és teraszkapcsolattal nyílik a belső, zöld udvarra.

A konyhai blokk a földszint keleti oldalán található, külön gazdasági bejárattal. Itt történik az árufeltöltés és az ételkiszállítás is külső helyszínre. Az itt elhelyezett teherlift elsődleges funkciója az ételszállítás az emeletekre, mely guruló konténerekben történik, de a lift alkalmas akadálymentes személyszállításra is, a másik lift meghibásodása esetén.

A Foyer-től nyugatra találjuk a tárgyalót, a terápiás szobát és a többcélú termet. Ezek összenyitásával egy olyan nagy helyiség jöhet létre, mely alkalmas teljes létszámú rendezvények, ünnepélyek megtartására. A kápolnát a belső udvarban elhelyezett szoborszerű építményben alakítottuk ki.

A déli épületrészben kapott helyet a fürdető, az orvosi szoba, az irodai helyiségek, az ápolószemélyzet pihenő helyisége, valamint a mosoda.

Az átriumos épületben a főlépcső köti össze a földszintet az emeletekkel, a déli szárnyban található még egy szerviz lépcső, mely a pinceszintre is levezet, illetve menekülő lépcsőként is használható az emeletekről.

A pinceszinten, a gépészeti helyiségek mellett, a személyzeti öltözők és a különféle raktár helyiségek kaptak helyet. A pince elérhető lifttel is

Az első- és második emeleten alakítottuk ki a 30-30 db egyszobás lakóegységet, a nappalikat a 30 fős étkezőkkel, a nővérállásokat, valamint a kiszolgáló helyiségeket. Az étkező-nappalik közvetlen terasz kapcsolattal rendelkeznek.

Az átmeneti gondozás részlegét a közös recepciónál belépve, az emeletre lifttel vagy lépcsőn felújítva, a két épületet összekötő első emeleti „hídon” át érhetjük el. Ebben a hídszerű épületrészben alakítottuk ki az részleg étkező-nappaliját, vele szemben a nővérpultot és a kiszolgáló helyiségeket. Az itt elhelyezett 20 szoba zuhanyzója kerekesszékkel is használható. A szobák a kertre néznek, a folyosó pedig az utcára.

Mint azt már említettük, a gondozási egység alatti fedett-nyitott térben helyezhető el a parkolási igény mintegy 50%-a, beleértve a szomszédos óvoda igényét is. A többi parkolóhelyet a felszíni parkoló alatti területen, mélygarázsban alakítottuk ki. A két parkolószint között nagyméretű bevilágító-szellőző nyílásokat helyeztünk el, ráccsal fedetten, így a mélygarázs természetes szellőzése is megoldott és a természetes fény miatt a hatása nem nyomasztó.