Impresszum

Vadvirág óvoda

A 80-as években épült kertvárosi óvoda alapozási hiányosságai miatt jelentős károsodásokat szenvedett. A Városi Önkormányzat a gazdaságosan nem kivitelezhető felújítás helyett új épület építéséről döntött.

A koncepció alapgondolata a védettség. A világgal ismerkedő gyermekek csoportszobái, mint egy kis település apró épületei, egy ölelő gesztust formálva, hangulatos belső udvar mentén sorakoznak, melyet kifelé a kiszolgáló funkciókat magába foglaló sáncszerű épület védelmez. Az udvar dél-délkelet felé felnyílik, ahol a játszótér és a zöld pihenőkert várja az óvodásokat. A síkra feltöltött nagyméretű telket egyébként mind a négy oldalról utcák határolják. Jelentős különbségek mutatkoznak azonban az utak forgalmában. Míg a nyugat felőli Szt. István utca forgalma környezeti terhelést jelent az óvodára nézve, a többi utca teljesen csendesnek mondható. Ezért a főúttól való védelem, elfordulás érzékelhető a telepítési koncepcióban. Az „U” alakú telepítés épp ezért aszimmetrikus, a „védmű” hosszabb nyugati szára kellőképpen levédi a csoportszobákat és a belső udvart. A főbejárat helye szinte megegyezik a régi épületével, az északnyugati sarok közelében nyitott bejáraton át jól feltárható mind a nyugati, mind az északi épület sáv, a konyha gazdasági kiszolgálása pedig kelet felől történik.

Belső terek - funkcionális elrendezés:

A megadott funkcionális program maradéktalan teljesítésén túl, célunk volt, hogy az épületbelső is térélményt nyújtson minden ott tartózkodóknak. A hagyományos középfolyosós elrendezés helyett, világos, tágas, utcaszerű közlekedőkre fűztük fel a kívánt funkciókat, egyben kihasználva azok különböző térbővületeit. Az épületbe belépve egy aulaszerű térbe (többcélú nagyterembe) érkezünk, ahonnan áttekinthető az egész térstruktúra, s feltárulnak a foglalkoztatók játékos épülettömegei is. A csoportszobákhoz vezető közlekedő szintén több funkciójú, a térbővületekben az öltözőket helyeztük el, az udvarra nyíló részek pedig gyülekezőhelyként szolgálnak. Fontosnak tartottuk még, hogy a gyermek-mosdók és illemhelyek a lehető legközelebb legyenek a csoportokhoz, így minden foglalkoztatóhoz önálló egységet rendeltünk. Minden csoportszobához szélvédett, pergolával árnyékolt játszó terasz is tartozik. Az északi sáv foglalja magába az üzemeltetési-, illetve az egyéb vizes helyiségcsoportokat. Itt található a szülői- és a személyzeti öltözőblokk, a dohányzó, a személyzeti szoba, az orvosi és az elkülönítő, a mosoda, a raktár, a kazán valamint a melegítőkonyha helységcsoportja. Ez utóbbi külön bejáraton is megközelíthető a feltöltés, illetve külsősök igényelt étkeztetése miatt. A kiadott programot kiegészítettük egy akadálymentes illemhellyel, valamint –a férfi karbantartóra gondolva- egy minimál férfi öltözővel. A nyugati épületsávban kapott helyet a tornaszoba (szertárral), az igazgatási blokk, a nevelőtestületi szoba, a könyvtár, az egyéni foglalkoztató és a szertár. A sort az udvari kapcsolattal rendelkező karbantartó műhely zárja. 


Építész

Keller Ferenc, Fialovszky Tamás, Sólyom Benedek,Vajda Barbara, Várkonyi Andrea

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész

Dr. Balogh Péter

Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Óvoda

Pályázat

2002 – nyílt tervpályázat 1. díj

Év
2005
Helyszín

Veszprém, Magyarország

Veszprém
,
HU
Megrendelő

Veszprém Város Önkormányzata

Fotó

Bujnovszky Tamás

Díjak
Publikációk
Funkció

Óvoda

Pályázat

2002 – nyílt tervpályázat 1. díj

Év
2005
Helyszín

Veszprém, Magyarország

Veszprém
,
HU
Megrendelő

Veszprém Város Önkormányzata

Fotó

Bujnovszky Tamás

Díjak
Publikációk
#
200
#
200

Vadvirág óvoda

Summa

A 80-as években épült kertvárosi óvoda alapozási hiányosságai miatt jelentős károsodásokat szenvedett. A Városi Önkormányzat a gazdaságosan nem kivitelezhető felújítás helyett új épület építéséről döntött.

A koncepció alapgondolata a védettség. A világgal ismerkedő gyermekek csoportszobái, mint egy kis település apró épületei, egy ölelő gesztust formálva, hangulatos belső udvar mentén sorakoznak, melyet kifelé a kiszolgáló funkciókat magába foglaló sáncszerű épület védelmez. Az udvar dél-délkelet felé felnyílik, ahol a játszótér és a zöld pihenőkert várja az óvodásokat. A síkra feltöltött nagyméretű telket egyébként mind a négy oldalról utcák határolják. Jelentős különbségek mutatkoznak azonban az utak forgalmában. Míg a nyugat felőli Szt. István utca forgalma környezeti terhelést jelent az óvodára nézve, a többi utca teljesen csendesnek mondható. Ezért a főúttól való védelem, elfordulás érzékelhető a telepítési koncepcióban. Az „U” alakú telepítés épp ezért aszimmetrikus, a „védmű” hosszabb nyugati szára kellőképpen levédi a csoportszobákat és a belső udvart. A főbejárat helye szinte megegyezik a régi épületével, az északnyugati sarok közelében nyitott bejáraton át jól feltárható mind a nyugati, mind az északi épület sáv, a konyha gazdasági kiszolgálása pedig kelet felől történik.

Belső terek - funkcionális elrendezés:

A megadott funkcionális program maradéktalan teljesítésén túl, célunk volt, hogy az épületbelső is térélményt nyújtson minden ott tartózkodóknak. A hagyományos középfolyosós elrendezés helyett, világos, tágas, utcaszerű közlekedőkre fűztük fel a kívánt funkciókat, egyben kihasználva azok különböző térbővületeit. Az épületbe belépve egy aulaszerű térbe (többcélú nagyterembe) érkezünk, ahonnan áttekinthető az egész térstruktúra, s feltárulnak a foglalkoztatók játékos épülettömegei is. A csoportszobákhoz vezető közlekedő szintén több funkciójú, a térbővületekben az öltözőket helyeztük el, az udvarra nyíló részek pedig gyülekezőhelyként szolgálnak. Fontosnak tartottuk még, hogy a gyermek-mosdók és illemhelyek a lehető legközelebb legyenek a csoportokhoz, így minden foglalkoztatóhoz önálló egységet rendeltünk. Minden csoportszobához szélvédett, pergolával árnyékolt játszó terasz is tartozik. Az északi sáv foglalja magába az üzemeltetési-, illetve az egyéb vizes helyiségcsoportokat. Itt található a szülői- és a személyzeti öltözőblokk, a dohányzó, a személyzeti szoba, az orvosi és az elkülönítő, a mosoda, a raktár, a kazán valamint a melegítőkonyha helységcsoportja. Ez utóbbi külön bejáraton is megközelíthető a feltöltés, illetve külsősök igényelt étkeztetése miatt. A kiadott programot kiegészítettük egy akadálymentes illemhellyel, valamint –a férfi karbantartóra gondolva- egy minimál férfi öltözővel. A nyugati épületsávban kapott helyet a tornaszoba (szertárral), az igazgatási blokk, a nevelőtestületi szoba, a könyvtár, az egyéni foglalkoztató és a szertár. A sort az udvari kapcsolattal rendelkező karbantartó műhely zárja. 


No items found.