Impresszum

Prágai óvoda

Az óvoda telepítésénél megvizsgáltuk a lehetséges változatokat, és közben megfogalmaztuk a számunkra fontos irányelveket.  Elsődleges szempont volt, hogy az utcáktól lehetőleg minél távolabb helyezzük el az épületet. Szerettünk volna védett helyzetben lévő játszókertet készíteni a gyerekek számára, és szem előtt tartottuk a faállomány megőrzését.

Egymáshoz kapaszkodó egységekből építkeztünk, egy-egy egységbe kerültek a csoportszobák és a hozzátartozó kiszolgáló helyiségek, illetve az óvoda konyhája. Az egységeket a közösségi tér köré szerveztük, ezzel kialakítva a védett, egyben kétszintes teret. A közösségi téren keresztül lehet kijutni a nagyméretű védett belső kertbe, illetve az utca felé egy visszahúzott bejárat, mellette egy művelhető kiskerttel.

Építész

Félix Zsolt, Hellenpárt György, Pálfy Máté, Varga Katalin

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész

Takács Dániel

Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Óvoda

Pályázat
Év
2019
Helyszín

Prága, Csehország

Prága
,
CZ
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
Funkció

Óvoda

Pályázat
Év
2019
Helyszín

Prága, Csehország

Prága
,
CZ
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
#
458
#
458

Prágai óvoda

Summa

Az óvoda telepítésénél megvizsgáltuk a lehetséges változatokat, és közben megfogalmaztuk a számunkra fontos irányelveket.  Elsődleges szempont volt, hogy az utcáktól lehetőleg minél távolabb helyezzük el az épületet. Szerettünk volna védett helyzetben lévő játszókertet készíteni a gyerekek számára, és szem előtt tartottuk a faállomány megőrzését.

Egymáshoz kapaszkodó egységekből építkeztünk, egy-egy egységbe kerültek a csoportszobák és a hozzátartozó kiszolgáló helyiségek, illetve az óvoda konyhája. Az egységeket a közösségi tér köré szerveztük, ezzel kialakítva a védett, egyben kétszintes teret. A közösségi téren keresztül lehet kijutni a nagyméretű védett belső kertbe, illetve az utca felé egy visszahúzott bejárat, mellette egy művelhető kiskerttel.

No items found.