Impresszum

Pannónia Ház

Újlipótváros komoly társasház építési hagyományokkal bír, ugyanakkor a műfaj egy folyamatosan változó, a piac és lakosság igényeit, gazdaság lehetőségeit szorosan lekövetőviselkedést igényel.Az épület tömegét, telepítését a szabályozási környezet gyakorlatilag meghatározta, ám jelentősen korlátozta az építészeti mozgásteret. A jogi környezet egy három tömegű, racionálisan középfolyosókkal kialakítható lakóegyüttes építését tette lehetővé. A lakások tervezésénél a megrendelői igényeket korszerű és tiszta alaprajzokkal követtük le.

Telepítés és struktúra

A lakások paramétereit napjainkban elsősorban a piac elvárásai határozzák meg, jellemzően a szobák számának az adott négyzetméteren történő maximalizálásával.Ebben a környezetben a nagyvonalúság helyét a racionalitás és a praktikum veszi át. A középfolyosóról nyíló lakások belső zónáiban kaptak helyet a lakásokat kiszolgáló zárt helyiségek, míg a homlokzaton az életterek sorakoznak. Ezek nagy méretű ajtókkal kapcsolódnak a lakásokhoz tartozó loggiákhoz.

Tömeg és megjelenés

Az árkádos földszint és a felsőbb szintek lakások alkotta tömbjei határozottan kettéválnak. Az utcaszinti üzletek,parkolók nyitott homlokzata intenzíven kommunikál a környezetével, míg a felsőbb lakószintek intimitásra törekszenek, elemelkednek. Ezt az emelést hangsúlyozza az árkád mennyezetének finom döntése. A lakások teraszajtajai hátsó síkra kerülnek, mely sötét tónusával húzódik háttérbe a világos külső kéreg mögött. Az erkélyek konzolos lemezeit a loggiákat elválasztó tárolóhelyiségek kötik össze, így a külső réteg határozott szövetté áll össze.

A szintenként ismétlődő lakások szigorú rendbe szorítják a homlokzati struktúrát, a teraszajtók távolsága mégis enged egy finom homlokzati játékot. Ezt kihasználva a ház oldott megjelenést kap, amit a dinamika határoz meg. Az épület meghatározó anyaga messziről a világos vakolt külső réteg, de ahogy közeledünk hozzá, a hátsó réteg elegáns, sötét tónusai válnak hangsúlyosabbá. Ez a színes belső héj oldja a ház szikárságát,míg távolról nézve a tükröződő burkolat fényjátékai válnak izgalmassá a fehér kéreg mögött. A loggiák fényes kerámia burkolatának hazai építészetben szokatlan homlokzati alkalmazása izgalmas kontrasztot eredményez. A burkolat sűrű osztása miatt távolról szemlélve homogén felület, léptéke szépen egészíti ki a nagyobb vakolt síkokat, a matt és fényes anyagok kontrasztja a rétegek szétválasztását erősíti.

A két markáns homlokzat anyag finom kiegészítése az egyszerű pálcás korlátok beépítése. A külső síkon végigfutva lazán fűzik egybe a loggiákat és franciaerkélyeket. A kézenfekvő függőleges struktúra azzal vált izgalmassá, hogy az alsó szintektől, ahol az intimitás a prioritás, felfelé, ahol a kilátás már fontosabb, szintenként egyenletesen ritkuló osztással készült, így lazítva fel a homlokzat tömörségét az utcaszinttől távolodva.

A kerület hagyományait az épület eleganciáját tükrözi. A választott anyagok, a homlokzat visszafogott mozgásai vagy a korlátok alig észrevehető ritkulása külön-külön nem jelentenek építészeti koncepciót, egymást erősítve viszont egy rétegzett, koherens épületet alkotnak. 

Építész

Félix Zsolt,
Fialovszky Tamás,
Kenéz Gergely,
Varga Katalin,

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Társasház

Pályázat

2015 - meghívásos tervpályázat

Év
2019
Helyszín

Budapest XIII. kerület

Budapest XIII.
,
HU
Megrendelő

Korall Invest 2006 Ltd.

Fotó

Kenéz Gergely

Díjak
Publikációk
Funkció

Társasház

Pályázat

2015 - meghívásos tervpályázat

Év
2019
Helyszín

Budapest XIII. kerület

Budapest XIII.
,
HU
Megrendelő

Korall Invest 2006 Ltd.

Fotó

Kenéz Gergely

Díjak
Publikációk
#
338
#
338

Pannónia Ház

Summa

Újlipótváros komoly társasház építési hagyományokkal bír, ugyanakkor a műfaj egy folyamatosan változó, a piac és lakosság igényeit, gazdaság lehetőségeit szorosan lekövetőviselkedést igényel.Az épület tömegét, telepítését a szabályozási környezet gyakorlatilag meghatározta, ám jelentősen korlátozta az építészeti mozgásteret. A jogi környezet egy három tömegű, racionálisan középfolyosókkal kialakítható lakóegyüttes építését tette lehetővé. A lakások tervezésénél a megrendelői igényeket korszerű és tiszta alaprajzokkal követtük le.

Telepítés és struktúra

A lakások paramétereit napjainkban elsősorban a piac elvárásai határozzák meg, jellemzően a szobák számának az adott négyzetméteren történő maximalizálásával.Ebben a környezetben a nagyvonalúság helyét a racionalitás és a praktikum veszi át. A középfolyosóról nyíló lakások belső zónáiban kaptak helyet a lakásokat kiszolgáló zárt helyiségek, míg a homlokzaton az életterek sorakoznak. Ezek nagy méretű ajtókkal kapcsolódnak a lakásokhoz tartozó loggiákhoz.

Tömeg és megjelenés

Az árkádos földszint és a felsőbb szintek lakások alkotta tömbjei határozottan kettéválnak. Az utcaszinti üzletek,parkolók nyitott homlokzata intenzíven kommunikál a környezetével, míg a felsőbb lakószintek intimitásra törekszenek, elemelkednek. Ezt az emelést hangsúlyozza az árkád mennyezetének finom döntése. A lakások teraszajtajai hátsó síkra kerülnek, mely sötét tónusával húzódik háttérbe a világos külső kéreg mögött. Az erkélyek konzolos lemezeit a loggiákat elválasztó tárolóhelyiségek kötik össze, így a külső réteg határozott szövetté áll össze.

A szintenként ismétlődő lakások szigorú rendbe szorítják a homlokzati struktúrát, a teraszajtók távolsága mégis enged egy finom homlokzati játékot. Ezt kihasználva a ház oldott megjelenést kap, amit a dinamika határoz meg. Az épület meghatározó anyaga messziről a világos vakolt külső réteg, de ahogy közeledünk hozzá, a hátsó réteg elegáns, sötét tónusai válnak hangsúlyosabbá. Ez a színes belső héj oldja a ház szikárságát,míg távolról nézve a tükröződő burkolat fényjátékai válnak izgalmassá a fehér kéreg mögött. A loggiák fényes kerámia burkolatának hazai építészetben szokatlan homlokzati alkalmazása izgalmas kontrasztot eredményez. A burkolat sűrű osztása miatt távolról szemlélve homogén felület, léptéke szépen egészíti ki a nagyobb vakolt síkokat, a matt és fényes anyagok kontrasztja a rétegek szétválasztását erősíti.

A két markáns homlokzat anyag finom kiegészítése az egyszerű pálcás korlátok beépítése. A külső síkon végigfutva lazán fűzik egybe a loggiákat és franciaerkélyeket. A kézenfekvő függőleges struktúra azzal vált izgalmassá, hogy az alsó szintektől, ahol az intimitás a prioritás, felfelé, ahol a kilátás már fontosabb, szintenként egyenletesen ritkuló osztással készült, így lazítva fel a homlokzat tömörségét az utcaszinttől távolodva.

A kerület hagyományait az épület eleganciáját tükrözi. A választott anyagok, a homlokzat visszafogott mozgásai vagy a korlátok alig észrevehető ritkulása külön-külön nem jelentenek építészeti koncepciót, egymást erősítve viszont egy rétegzett, koherens épületet alkotnak. 

No items found.