Impresszum

Ljubljana - Erdővédelmi központ

A tervezési helyszín különleges pozícióban, város és természet találkozásánál helyezkedik el. A határvonal a Večna pot, ennek egy mellék útjáról lehet megközelíteni a tervezési területet, erre az útra fűződik fel a Gozdarski inštitut Slovenije meglévő épületegysége is. A régi épület elhúzódása a főúttól, egyfajta döntés, identitás, város és erdő között.

A meglévő épület állásfoglalását az (út és az erdő között) az új épületnek is meg kell tennie. A választás pedig egyértelműen itt is, az erdőre esett.

A város felől szerényebb, visszahúzódóbb tömeg az erdő felé nyit. Illeszkedik a meglévő  feltárási irányokra és egyszerű formálásával  követi és kihasználja a meredeken emelkedő terep adta lehetőségeket.

Kapcsolat a várossal 

A terület könnyen megközelíthető, közösségi közlekedéssel  és kerékpárral is mindössze 10-15 percre található a történeti városközponttól. A 18-18L buszok az ide érkezőket közvetlenül a feltáró út D-i csatlakozásánál teszik le. Innen gyalogos sétányon érkezünk a dolgozói és a látogatói bejárathoz. A kerékpártároló egy új építésű pavilonban kapott helyet, ami magába foglalja a kerti szerszámtárolót és az új épület számára kialakított dízel berendezést.

Az új épület egyik fő alapköve a környezettudatosság, beépítés, anyaghasználat, szerkezet és működés terén is. 

Ehhez a szellemiséghez igazodva, az autós forgalom, parkolás a minimumra törekszik. Igyekszik minél kevesebb helyet elvenni a természettől, anélkül, hogy csorbítaná a használhatóságot.

A látogatói és dolgozói parkolók zöld foltokkal és gyeptéglával lazítva, a meglévő utak mellé húzódnak, a gazdasági bejárat pedig a domborzatot követve a délnyugati bekötőút felől éri el az épületet, a -1. szinten.

Az telek déli részén húzódó zöld sáv így érintetlenül maradhat.

 Tömegalakítás, funkcionális elrendezés

A feszes telekhatárok és a kötött funkcionális rendszer a tömeg erős formálói. Az tervezési feladat két funnkcióból tevődik össze, egyik része a 'VARGO' - Erdővédelmi osztályés a másik része a 'FIGE' - Erdőélettani és genetikai osztály.

A két hasáb, a két funkcionális egységet foglalja magába. A  "FIGE" hasábja a Večna pot-tal párhuzamos, szintvonalakra illeszkedő tömb. Jól elérhető az útról, a gazdasági forgalom, feltöltés könnyen megoldható, érkezés a terepről egyszerű, logikus.

Az "VARGO" tömb már csak közvetett kapcsolatot igényel az úttal. A 90 fokos elforgatással visszahúzódik az erdőbe, csak bütüjét mutatja a város felé. A kutatólaborokat már a természet veszi körül.

A terepviszonyokat követve, a VARGO tömb egy szintet feljebb csúszik.

A két hasáb metszete jelöli ki a közös funkciók helyét. Az ‘elemelt’  VARGO blokk alatt lépünk be az épületbe. Ez a metszet az épület vertikális tengelye is. Az előcsarnokban találjuk a lépcsőt, publikus liftet, e köré rendeződnek szintenként a közös használatú blokkok.

Megközelítés és a belső világ működése

Az erdővédelmi központ főbejárata a két szárny metszéspontja.  Ide érkeznek a laborok dolgozói és a látogatók. Az előcsarnok és a fölötte lévő terek fogadják be a konferencia termet, könyvtárat, teakonyhákat és a vendég kutatói műhelyeket. Ezen túl, egyfajta elosztóközpontként működik, a ‘VARGO’ és ‘FIGE’ munkatársai innen közelíthetik meg ellenőrzött bejáratokon a munkaterületüket. Minden munkaegység egy szigorú, zárt világ, a kapocs köztük ez a lazább, vertikális térsor.

A terepről érkező dolgozók külön útvonalon, a ‘FIGE’ blokk -1 és 0. szintjén érkeznek, közvetlen öltöző kapcsolattal.

Az épület gazdasági bejárata is ebben a traktusban a nyugati oldalon kapott helyet. E ponton terepszint felett tudjuk megközelíteni a -1 szintet. Itt zajlik a minták feldolgozásának első lépése. Előkészítés, tárolás, hűtés és a megfelelő laboregységbe való eljuttatás.

A hulladék és autoclavizált anyagok szeparáltan, az épület mögötti kanyonon keresztül távoznak.

A teherlift a gazdasági bejárat mellet található, a ‘FIGE’ összes szintjéhez közvetlen kapcsolattal rendelkezik.

A egyik személylift az előcsarnokban a publikus közlekedést szolgálja ki, a másik a ‘VARGO’ laborok belső, ellenőrzőtt liftje.

A földszinttől a ‘FIGE’ és ‘VARGO’ osztályok teljesen elkülönülnek.

A ‘FIGE’ épülettömb földszintjén helyezkednek el a Semenarstvo osztály helyiségei. A különböző, ám de láncszerűen kapcsolodó funkcionális helyiségek középfolyosóról érhetőek el. A folyosót az épületszárnyat több szinten összefogó szárítótorony illetve a hozzá szervesen kapcsolódó teherlift és menekülő lépcsőház zárja. Fontos szempont volt a közlekedő terek természetes megvilágítása, mely a helyiségek felöl, felülvilágítókkal biztosított.

Első emeleten a Drevesnicarstvo osztály, illetve a közös iroda helyiségek kaptak helyet, míg az épülettömb legfelső emeletén az üvegházak és a laborokat kiszolgáló gépészeti helyiségek. A szintek között biztosított a belső kapcsolat a külön lépcsőház és a teherlift által.

A ‘VARGO’ szárnyban minden laboregység egy külön szint. Rendszerük azonos. A közös térből ellenőrzötten belépve egy kis előtérbe jutunk, ide nyilik a laborok belső liftje és egy öltöző, szekrényekkel, cipőtárolókkal és egy kis vizesblokkal. A helyiségek egy tágas középfolyosóra szervezettek, az adott labor funkcionális rendszere szerint.

Szerkezet és anyaghasználat

Ahogy a telepítésnél, a szerkezetválasztásnál is a minimális ökológiai lábnyom elérése volt a cél. A épület terepbe illesztett vasbeton pinceszintjén  pillérvázas rétegelt ragasztott fa tartószerkezet áll. Az épület merevségét szárnyanként 1-1 vasbeton közlekedőmag biztosítja.

A ‘VAGO’ blokk 250x180 cm, a ‘FIGE’ 250x250 cm rasztert követ. Ezek a méretek racionális keresztmetszeteket eredményeznek a teherhordó szerkezetben, és rugalmas, logikus belső elrendezést tesznek lehetővé.

A födémek kompozit szerkezetűek. A fa gerendarács tartószerkezetre előregyártott vasbeton födémpallók kerülnek (pl. WÜRTH Holz-Beton-Verbunddecken). A kis fesztávok miatt a beton panelek vékonyak, könnyűek, gyorsan építhető a rendszer. Elég helyet biztosít bármely szükséges padlórétegrendnek és a szükséges gépészeti vezetékezésnek.

A gerendarács a középfolyosók sávjában megszakad, szabad utat biztosítva a gépészetnek, légtechnikának. E gerinc látja el a két épületszárnyat.

A funkcionális igényeket követve, üveg és a gerendáktól vékony üvegsávval elszakított szerelt gipszkarton válaszfalak váltakoznak.

Az épület külső burkolatán, mint egy kéreg, szintén a fa köszön vissza.

A két tömegen, a pillérraszter ritmusában, vízszintes deszkaburkolat fut. Ez  a réteg nemcsak burkolatként de árnyékolóként is funkcionál. A laborok, feldolgozók, raktárak különböző bevilágítási igényeit frappánsan kezeli a deszkák szögének változtatásával. A fix, megnyitást nem igénylő egységekben zár, a közös, félprivát részeken áttört lamellasor, a laborokban nyitható - csukható árnyékoló rendszer.

A kép egységes, de egy finom rétege mindig változik, alkalmazkodva a használathoz, napszakhoz, időjáráshoz. 

A változást, nem csak az árnyékolók pillanatnyi  játékán, de sokkal nagyobb időtávlatban, magán az anyagon is követhetjük. A fa burkolat, mint élő anyag, évről évre változik. Ahogy az erdő a ház körül, a ház is öregszik, az olajozott deszkák az idő múlásával megszürkülnek, patinát kapnak, egyre inkább a táj részévé válnak.

Építész

Fialovszky Tamás, Mudry Luca, Pálfy Máté

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Kutatóközpont

Pályázat

nemzetközi nyílt tervpályázat - megvétel

Év
2022
Helyszín

Ljubljana, Szlovénia

Ljubljana
,
SI
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk

#
508
#
508

Ljubljana - Erdővédelmi központ

Summa

No items found.