Impresszum

Lantos Mihály Sportközpont

A sporttelep fejlesztése több ütemben történik, de az új arculatot értelemszerűen az első fázis fogja meghatározni. A komplexum új egységei közül a csarnokokjellegüknél fogva átlagos megjelenésűnek számítanak, ellenben a futófolyosóegyedi méretei és formája miatt meghatározó elemmé válhat, amire lehet építeni.

Az építészeti koncepció ezt a lehetőséget használja ki azzal az elsőre meglepőnek tűnő megoldással, hogy a futófolyosó az emeletre kerül. Ezzel két legyet is üthetünk egy csapásra; egyrészt ez praktikus okokból is jó megoldás, hiszen a szabadtéri sportpályák mellett relatíve szűk hely marad a tervezett épületekre, így viszont a sokak által használt öltözőket be lehet tenni a folyosó alá, a földszintre. Másrészt a kiemelt, jelszerű és horizontális épületrész egyedi karaktert és megjelenést biztosít az egész együttesnek, összefogja és jótékonyan takarja az egyszerű, kevésbé attraktív csarnokokat, túlnyúló része pedig kijelöli, messziről láthatóvá teszi a bejáratot.

Az anyaghasználat is ezt a logikát követi, a horizontális épületrész földszintje üvegezett, míg a zárt hatású, felülről világított futófolyosó ’lebeg’ felette. Ezt a hatást az erőteljes konzolok is erősítik.

A homlokzat törtfehér, műanyag bevonatos trapézlemez, a sporttelep neve nagyméretű, kék betűkkel erre a felületre kerül fel.

A csarnokok homlokzatburkolata hőszigetelt, mikrobordás szendvicspanel szintén törtfehér színben. Az atlétika pálya felé néző északi oldalon az alsó sáv üvegezett, a felső polikarbonát falpaneles, utóbbiak a déli oldalon is megjelennek egy keskeny sávban a futófolyosó felett. A felületben megjelenő ajtók tömörek, színük kék. Minden üvegezett, illetve polikarbonát felület jellemzően fix, de mindenhol vannak nyitható ablakok az átszellőzés biztosítása érdekében.

A csarnokok és a futófolyosó fedése egyaránt PVC vízszigetelő fóliás, hőszigetelt tetőpanel.

A második ütemben a vívócsarnok is felújításra kerül, homlokzatát a hőtechnikai követelmények teljesítése végett, hőszigetelő vakolat rendszerrel kell ellátni. A meglévő, attikás lapostető is felújítandó.

Az épületek beltéri anyaghasználata a funkcionális igényeket követi, a differenciált igényeknek megfelelő sportpadlók mellett, az általános hidegburkolatok különböző igényszintű gres lapok, a melegburkolat pedig gumipadló.


Építész

Sólyom Benedek, Nagy Iván, Ábrahám Tamás

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Atlétikai csarnok

Pályázat
Év
2020
Helyszín

Budapest XIV. kerület

Budapest XIV.
,
HU
Megrendelő

MTK

Fotó

Danyi Balázs

Díjak
Publikációk
Funkció

Atlétikai csarnok

Pályázat
Év
2020
Helyszín

Budapest XIV. kerület

Budapest XIV.
,
HU
Megrendelő

MTK

Fotó

Danyi Balázs

Díjak
Publikációk
#
345
#
345

Lantos Mihály Sportközpont

Summa

A sporttelep fejlesztése több ütemben történik, de az új arculatot értelemszerűen az első fázis fogja meghatározni. A komplexum új egységei közül a csarnokokjellegüknél fogva átlagos megjelenésűnek számítanak, ellenben a futófolyosóegyedi méretei és formája miatt meghatározó elemmé válhat, amire lehet építeni.

Az építészeti koncepció ezt a lehetőséget használja ki azzal az elsőre meglepőnek tűnő megoldással, hogy a futófolyosó az emeletre kerül. Ezzel két legyet is üthetünk egy csapásra; egyrészt ez praktikus okokból is jó megoldás, hiszen a szabadtéri sportpályák mellett relatíve szűk hely marad a tervezett épületekre, így viszont a sokak által használt öltözőket be lehet tenni a folyosó alá, a földszintre. Másrészt a kiemelt, jelszerű és horizontális épületrész egyedi karaktert és megjelenést biztosít az egész együttesnek, összefogja és jótékonyan takarja az egyszerű, kevésbé attraktív csarnokokat, túlnyúló része pedig kijelöli, messziről láthatóvá teszi a bejáratot.

Az anyaghasználat is ezt a logikát követi, a horizontális épületrész földszintje üvegezett, míg a zárt hatású, felülről világított futófolyosó ’lebeg’ felette. Ezt a hatást az erőteljes konzolok is erősítik.

A homlokzat törtfehér, műanyag bevonatos trapézlemez, a sporttelep neve nagyméretű, kék betűkkel erre a felületre kerül fel.

A csarnokok homlokzatburkolata hőszigetelt, mikrobordás szendvicspanel szintén törtfehér színben. Az atlétika pálya felé néző északi oldalon az alsó sáv üvegezett, a felső polikarbonát falpaneles, utóbbiak a déli oldalon is megjelennek egy keskeny sávban a futófolyosó felett. A felületben megjelenő ajtók tömörek, színük kék. Minden üvegezett, illetve polikarbonát felület jellemzően fix, de mindenhol vannak nyitható ablakok az átszellőzés biztosítása érdekében.

A csarnokok és a futófolyosó fedése egyaránt PVC vízszigetelő fóliás, hőszigetelt tetőpanel.

A második ütemben a vívócsarnok is felújításra kerül, homlokzatát a hőtechnikai követelmények teljesítése végett, hőszigetelő vakolat rendszerrel kell ellátni. A meglévő, attikás lapostető is felújítandó.

Az épületek beltéri anyaghasználata a funkcionális igényeket követi, a differenciált igényeknek megfelelő sportpadlók mellett, az általános hidegburkolatok különböző igényszintű gres lapok, a melegburkolat pedig gumipadló.


No items found.