Impresszum

József Attila lakótelep

A terület mai identitásához leginkább a zöldfelületi jelleg kapcsolódik: sokan Pest ’legzöldebb lakótelepének’ tartják és az itt élőkben sokszor megfogalmazódik még a közösségi élet fontossága is. A fejlesztések alapvetése is a zöldfelületi jelleg megőrzése, erősítése, s emellett a közösségi élet új tereinek létrehozása, a lakótelep jelenleg ugyanis központ nélküli.

Kialakult már a kereskedelmi funkciók egy fajta ’sűrűsödése’ a Napfény u. – Lobogó u. kereszteződésénél, de ez még nem nevezhető urbanisztikai értelemben központnak,és a másik ’központ-kezdemény’, a Valéria tér, is csak adottságainál fogva rejti lehetőségét annak, hogy közösségi központtá fejlődjön. A területfejlesztés egyik alappillére a két ’központ-kezdemény’ új arculatának meghatározása és ’központtá fejlesztése’, ahol a koncepció lényeges eleme, hogy a két hely kapcsolódjon, mely az őket összekötő új sétány kialakításával válik lehetségessé. A fejlesztés másik pillére a lakóépületek rekonstrukciója, bővítése szint ráépítés által. Az építészeti karakternek is egységesnek kell lennie, mind a közterületi beavatkozásoknál, mind az épületek felújításánál, hogy beazonosítható’arculata’, identitása legyen a területnek, illetve lényeges, hogy ez az új arculat fejezze ki, hogy itt egy szerves fejlődési folyamatról van szó, és épüljön a jelenlegi identitás pozitív elemeire.

Építész

Félix Zsolt, Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Sólyom Benedek, Gulyás Bálint, Mészáros Orsolya, Hellenpárt György, Kenéz Gergely, Nagy Péter, Varga Katalin

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Lakótelep

Köztér

Pályázat

nyílt tervpályázat - 3. díj

Év
2017
Helyszín

Budapest IX. kerület

Budapest IX.
,
HU
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
Funkció

Lakótelep

Köztér

Pályázat

nyílt tervpályázat - 3. díj

Év
2017
Helyszín

Budapest IX. kerület

Budapest IX.
,
HU
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
#
387
#
387

József Attila lakótelep

Summa

A terület mai identitásához leginkább a zöldfelületi jelleg kapcsolódik: sokan Pest ’legzöldebb lakótelepének’ tartják és az itt élőkben sokszor megfogalmazódik még a közösségi élet fontossága is. A fejlesztések alapvetése is a zöldfelületi jelleg megőrzése, erősítése, s emellett a közösségi élet új tereinek létrehozása, a lakótelep jelenleg ugyanis központ nélküli.

Kialakult már a kereskedelmi funkciók egy fajta ’sűrűsödése’ a Napfény u. – Lobogó u. kereszteződésénél, de ez még nem nevezhető urbanisztikai értelemben központnak,és a másik ’központ-kezdemény’, a Valéria tér, is csak adottságainál fogva rejti lehetőségét annak, hogy közösségi központtá fejlődjön. A területfejlesztés egyik alappillére a két ’központ-kezdemény’ új arculatának meghatározása és ’központtá fejlesztése’, ahol a koncepció lényeges eleme, hogy a két hely kapcsolódjon, mely az őket összekötő új sétány kialakításával válik lehetségessé. A fejlesztés másik pillére a lakóépületek rekonstrukciója, bővítése szint ráépítés által. Az építészeti karakternek is egységesnek kell lennie, mind a közterületi beavatkozásoknál, mind az épületek felújításánál, hogy beazonosítható’arculata’, identitása legyen a területnek, illetve lényeges, hogy ez az új arculat fejezze ki, hogy itt egy szerves fejlődési folyamatról van szó, és épüljön a jelenlegi identitás pozitív elemeire.

No items found.