Impresszum

Jászberényi családi ház

Az épület koncepcióját a telken való elhelyezkedése határozta meg. A program nagysága arra késztetett minket, hogy a tervezett épületet több tömegből formáljuk meg. Így szétválasztottuk a következő funkciókat, amiket egy-egy épülettömbben helyeztünk el. A tömböket pedig egy üvegfolyosó köti össze, ami teljes hosszban végigmegy a házon.

Az egyes épülettömegek aránya a bennük lévő funkcióktól függ, a hálóblokk az egyedüli, ami kétszintes. Mivel a lapostetőkre az épület emeletéről rálátunk, ezért az épületek tetejére zöldtetőket terveztünk.

Az épület a funkcionalitásából fakadóan is határozott megjelenésű. Az egyes épülettömegekre azonos nyílászárók kerülnek, ezek jellemzően teljes magasságú toló vagy fix ablakok, ajtók. Az épülettömegek vakoltak, a falakra növények futnak fel. A fehér vakolt falak mellett az üveg jelenik meg építőanyagként, illetve a fém.

Az épülettömegek között kialakuló terek a használattól függően hol keskenyebbek, hol tágasabbak, a külső terek intenzitásától függően. A kertre teljes felületen kertépítészeti terv készül, amely az épület koncepciójával azonos tartalommal tölti meg a telket. A sávos kert kialakítása az épületek által kialakított szerkesztéshez igazodik.

Építész

Félix Zsolt, Gulyás Bálint

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész

Kontra Dániel

Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Családi ház

Pályázat
Év
2017
Helyszín

Jászberény, Magyarország

Jászberény
,
HU
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
Funkció

Családi ház

Pályázat
Év
2017
Helyszín

Jászberény, Magyarország

Jászberény
,
HU
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
#
390
#
390

Jászberényi családi ház

Summa

Az épület koncepcióját a telken való elhelyezkedése határozta meg. A program nagysága arra késztetett minket, hogy a tervezett épületet több tömegből formáljuk meg. Így szétválasztottuk a következő funkciókat, amiket egy-egy épülettömbben helyeztünk el. A tömböket pedig egy üvegfolyosó köti össze, ami teljes hosszban végigmegy a házon.

Az egyes épülettömegek aránya a bennük lévő funkcióktól függ, a hálóblokk az egyedüli, ami kétszintes. Mivel a lapostetőkre az épület emeletéről rálátunk, ezért az épületek tetejére zöldtetőket terveztünk.

Az épület a funkcionalitásából fakadóan is határozott megjelenésű. Az egyes épülettömegekre azonos nyílászárók kerülnek, ezek jellemzően teljes magasságú toló vagy fix ablakok, ajtók. Az épülettömegek vakoltak, a falakra növények futnak fel. A fehér vakolt falak mellett az üveg jelenik meg építőanyagként, illetve a fém.

Az épülettömegek között kialakuló terek a használattól függően hol keskenyebbek, hol tágasabbak, a külső terek intenzitásától függően. A kertre teljes felületen kertépítészeti terv készül, amely az épület koncepciójával azonos tartalommal tölti meg a telket. A sávos kert kialakítása az épületek által kialakított szerkesztéshez igazodik.

No items found.