Impresszum

Családi ház Farkasréten

Megbízónk egy kétgyermekes házaspár. Telekválasztásukban fontos pont volt, a csendes, fákkal övezett saját világ és az onnan eléjük táruló panoráma.

Az épület tagolásánál, formálásánál is ezen vágyakat tartottuk szem előtt. A tervezési programnak része a 2 állásos garázs, tároló, privátabb szülői és gyermek lakrész, dolgozó, a kilátásra tájolt nappali, konyha és egykültéri grill.

A terepviszonyokhoz alkalmazkodva a garázs, a telek utcafronti,közel sík szakaszába húzódik, a lakó egység pedig szabadon fordul a kilátás felé. E kettősségből adódóan az épülettömeg két, szervesen kapcsolódó tömegre bomlik. Egy kétszintes, egyszerű kubusra, tárolóval és garázzsal a telek első traktusában és az utcafrontról hátrább húzva egy háromszintes lakótömbre. A két tömeg egy védett átriumot zár közre. Az épületek mögött pedig a zöld kert.

A házba a garázs és átrium mellett elhaladva egy zárt folyosón, síkban érkezünk. A lakótorony az utca felé zárkózottabb arcát mutatja, a lakótérbe érve a tömeg felnyílik a kilátás felé. A tér kibővül a terasszal és a kerttel. Ez a grillezés színtere is, amit a konyha két irányba működő pultja fogad be. A szülői lakrész a felső szinten kap helyet, a reggeli napra tájolva.A gyerek szekció pedig az alsó szinten, kertkapcsolattal és saját terasszal.

Építész

Fialovszky Tamás, Mudry Luca

Belsőépítész

Padányi-Józsa Janka

Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Lakóépület

Pályázat
Év
2023
Helyszín

Budapest XI.

Budapest XI.
,
HU
Megrendelő
Fotó

Juhász Norbert

Díjak
Funkció

Lakóépület

Pályázat
Év
2023
Helyszín

Budapest XI.

Budapest XI.
,
HU
Megrendelő
Fotó

Juhász Norbert

Díjak
#
446
#
446

Családi ház Farkasréten

Summa

Megbízónk egy kétgyermekes házaspár. Telekválasztásukban fontos pont volt, a csendes, fákkal övezett saját világ és az onnan eléjük táruló panoráma.

Az épület tagolásánál, formálásánál is ezen vágyakat tartottuk szem előtt. A tervezési programnak része a 2 állásos garázs, tároló, privátabb szülői és gyermek lakrész, dolgozó, a kilátásra tájolt nappali, konyha és egykültéri grill.

A terepviszonyokhoz alkalmazkodva a garázs, a telek utcafronti,közel sík szakaszába húzódik, a lakó egység pedig szabadon fordul a kilátás felé. E kettősségből adódóan az épülettömeg két, szervesen kapcsolódó tömegre bomlik. Egy kétszintes, egyszerű kubusra, tárolóval és garázzsal a telek első traktusában és az utcafrontról hátrább húzva egy háromszintes lakótömbre. A két tömeg egy védett átriumot zár közre. Az épületek mögött pedig a zöld kert.

A házba a garázs és átrium mellett elhaladva egy zárt folyosón, síkban érkezünk. A lakótorony az utca felé zárkózottabb arcát mutatja, a lakótérbe érve a tömeg felnyílik a kilátás felé. A tér kibővül a terasszal és a kerttel. Ez a grillezés színtere is, amit a konyha két irányba működő pultja fogad be. A szülői lakrész a felső szinten kap helyet, a reggeli napra tájolva.A gyerek szekció pedig az alsó szinten, kertkapcsolattal és saját terasszal.

No items found.