Impresszum

BGE könyvtár

Bár a kiírás által felvetett, földszint + 2 szintes beépítés a kívánt négyzetméter és beépíthető terület arányában racionálisnak tűnik, a környezeti kapcsolatait vizsgálva több hátránya is felszínre jött. A meglévő kollégiumi épületek közében megbújva elveszik a környezethez képest, miközben funkcionálisan lényegesen nagyobb presztízzsel bír egy könyvtár. A jelenleginél magasabb lepény épület a kollégiumi szárnyszobáit is kellemetlenül árnyékolja, a hasznosítani kívánt tetőt pedig indokolatlanul távol emeli a felszíntől.

A javasolt beépítés inkább egy kisebb alapterületen koncentrálja a könyvtári funkciót több szintre bontva, amit a kollégium épülettel egy földszintes szárny köt össze. Így egy nyitott, mégis védett tetőterasz alakítható ki az épületek között, míg az alsóbb szinti kollégiumi szobákból is megmarad a kilátás. A könyvtár épülete pedig enyhén a kollégium fölé magasodva új arculati elemként lesz meghatározó az egyetemi együttesben.

Magassági viszonyok

Az épület magassági terjeszkedésének a kerületi szabályozás szab egészséges gátat. A javasolt beépítés igényli, hogy a kollégiumi épületnél hangsúlyosabb elemet hozzunk létre, ugyanakkor a szabályozás szerinti 15 méter építménymagasság a legfelső használati szint padlószintjét is korlátozza. Az e felé magasodó nagy belmagasságú galériázott tér, és az épület tetején helyet kapó, fallal takart gépészeti terek összességében viszont elegendőek ahhoz, hogy az épület magassága megfelelő legyen és túlzóvá se váljon.

Az épület hasznos szintjei a homlokzaton természetes módon rajzolódnak ki, ezáltal a kollégium homlokzatával is kapcsolatot teremtenek.

Építész

Sólyom Benedek, Ábrahám Tamás, Hellenpárt György, Kenéz Gergely

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció
Pályázat

hazai nyílt tervpályázat - megvétel

Év
2018
Helyszín

Budapest XIV. kerület

Budapest XIV.
,
HU
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
Funkció
Pályázat

hazai nyílt tervpályázat - megvétel

Év
2018
Helyszín

Budapest XIV. kerület

Budapest XIV.
,
HU
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
#
420
#
420

BGE könyvtár

Summa

Bár a kiírás által felvetett, földszint + 2 szintes beépítés a kívánt négyzetméter és beépíthető terület arányában racionálisnak tűnik, a környezeti kapcsolatait vizsgálva több hátránya is felszínre jött. A meglévő kollégiumi épületek közében megbújva elveszik a környezethez képest, miközben funkcionálisan lényegesen nagyobb presztízzsel bír egy könyvtár. A jelenleginél magasabb lepény épület a kollégiumi szárnyszobáit is kellemetlenül árnyékolja, a hasznosítani kívánt tetőt pedig indokolatlanul távol emeli a felszíntől.

A javasolt beépítés inkább egy kisebb alapterületen koncentrálja a könyvtári funkciót több szintre bontva, amit a kollégium épülettel egy földszintes szárny köt össze. Így egy nyitott, mégis védett tetőterasz alakítható ki az épületek között, míg az alsóbb szinti kollégiumi szobákból is megmarad a kilátás. A könyvtár épülete pedig enyhén a kollégium fölé magasodva új arculati elemként lesz meghatározó az egyetemi együttesben.

Magassági viszonyok

Az épület magassági terjeszkedésének a kerületi szabályozás szab egészséges gátat. A javasolt beépítés igényli, hogy a kollégiumi épületnél hangsúlyosabb elemet hozzunk létre, ugyanakkor a szabályozás szerinti 15 méter építménymagasság a legfelső használati szint padlószintjét is korlátozza. Az e felé magasodó nagy belmagasságú galériázott tér, és az épület tetején helyet kapó, fallal takart gépészeti terek összességében viszont elegendőek ahhoz, hogy az épület magassága megfelelő legyen és túlzóvá se váljon.

Az épület hasznos szintjei a homlokzaton természetes módon rajzolódnak ki, ezáltal a kollégium homlokzatával is kapcsolatot teremtenek.

No items found.
Funkcionális rendszer

Az épület funkcionális felosztásánál az egyszerű, átlátható rendszerre törekedtünk. A hátsó traktusban kapnak helyet a zárt kiszolgáló funkciók, melyet egy nyitott, laza szervezésű térsor fűz össze az épület alsó homlokzata felől. Itt követik egymást a sport, kollégiumi bejárat, étkező és kávézó közös terei, illetve a könyvtár előtere. A közösségi terek a kollégium és a könyvtár között szeparálhatóak, két irányból megközelíthetőek, így alkalmasak konferenciák befogadására, melyet a közvetlen kültéri és konyhakapcsolat is segít.

Belső téri világ

A könyvtár tereinek megfogalmazását a függőleges közlekedő mag és a köré szervezett könyvespolc sor viszonya határozza meg. A könyvtárban igényelt változatos funkciókat leglogikusabban a homlokzat közelébe szervezve tudtuk kialakítani. Az egyre privátabb, kisebb létszámú funkciók a térsorban egyre feljebb helyezkednek el, melyeket maga a könyvespolc választja el a közös könyv-tértől. Az így kapott térsorban egyszerre jön létre nagyvonalú átrium és több kisebb intim, privát tér melyek szintenként a közlekedés tereitől távolodva válnak egyre szeparáltabbá. A központi tér felülről kap megvilágítást, míg a kisebb egységek a homlokzat teljes felületén megnyílnak ezáltal kifelé is kommunikálva a könyvtár változatos világát.

Tükörkép

Az épület függőleges közlekedő magja végigkíséri a központi átrium terét, a belső tér leghangsúlyosabb épített elemeként. Ezt a felületet egy reflektív rozsdamentes acéllemezzel burkolva izgalmasan tágítható ki a központi tér aszimmetrikus világa és válik még inkább átláthatóvá a könyvtár belseje.